“És igazán lelkesnek érzem magam!” – ezzel a mondattal fejeződött be a 2021. évi értékelőm… Hihetetlen, hogy azóta máris eltelt egy év! És ebben a mondatban még az az érdekes, hogy ettől függetlenül, még év elején a “lelkesnek lenni” – angolul “spirited” – szót választottam a 2022-es évem szavának. Illetve egy vicces honlapon ezt a szót pörgettem ki magamnak, ezt dobta a gép. 🙂
Ez volt a második vállalkozói évem, és másodszor értékelek. Őszintén szólva, így visszatekintve, már ezt a tényt önmagában is sikernek élem meg. A lelkesedésem újra és újra keresése pedig több mélypontról is felszínre rántott az év során.
Írom, hogy a 2022-es évre kitűzött céljaimmal mi a helyzet:
- az eredményem megduplázása
41,6%-kal nőtt a bevételem és a profitom is nőtt a tavalyihoz képest, na nem a duplájára, de 26%-kal 🙂 – ehhez fontos adat, hogy 2022. évben is majdnem órára pontosan ugyanannyit dolgoztam mint 2021-ben. Ebből azt a következtetést tudjuk levonni, hogy a projektjeim szerkezete nagyon jó irányba változott.
Áttekintettem a költségeimet, típusok szerint kategorizáltam, és büszkén jelentem, hogy hülyeségekre nem költöttem. Viszont fejlesztésre igen, és még kisebb beruházásra is. Részt vettem egy három hónapos mentorprogramban Vigh Borival, ami nagyon sokat adott és segített megtanítani, hogy figyeljek arra, hogy ne veszítsem el a fókuszt.
- legalább 1 olyan termék fejlesztése, ami nélkülem is bevételt termel.
Ezt résztben tekintem teljesítettnek. Főként azért, mert nem volt egészen konkrét a cél megfogalmazása, például bele kellett volna írnom, hogy mennyi bevételt termeljen. Ugyanis készült termékem, kettő is! A BE SPIRITED – inspirációs füzet és a #dolgozniflow kézműves bögrém. És néhány darabot értékesítettem is, de közel sem mondhatni ezeket igazi bevételi forrásnak.
Ezeken kívül elkezdtem dolgozni az online kurzusomon, amit azoknak szánok, akik szeretnének virtuális asszisztensek lenni. Ez nagyon izgalmas és 2023-ban még szó lesz erről 🙂
- fejlődni a feladatok kiszervezésben
Ezen a fronton elég jelentős áttörést értem el az év végére. Eddig is volt már rá példa, hogy alkalmi jelleggel volt, aki segített nekem. Dóri több ügyfélmunkába besegített, és volt szerencsém végigkövetni ahogyan csodásan beindul a karrierje virtuális asszisztensként és egyre több és jobb minőségű saját ügyféllel is büszkélkedik, rajtam kívül is.
Mivel szeretnék több időt és energiát fordítani a saját projektjeinkre, a vállalkozásom fejlesztésére, az ügyfélegyüttműködések mellett, és egyébként is több visszautasíthatatlan szuper szakmai feladat talált meg 2022-ben, így világossá vált, hogy szükség van rá, hogy a jövőben legalább ketten toljuk teljes munkaidőben Az asszisztensed szekerét 🙂 Itt jött a képbe Anna. Ha követtek a közösségi médiában, találkozhattatok már vele egy-egy sztoriban, posztban, és többen kedvesen köszöntöttétek is őt a csapatban! Amiért nagyon hálásak vagyunk.
Közösségépítés tekintetében is óriási dolog történt! 2022 második felében 5 alkalommal, havi egyszer találkoztunk offline a Brunch Office Club tagjaival. Ezeken a coworking brunchokon azért jöttünk össze, hogy kapcsolódjunk, jót reggelizzünk, kávézzunk és beszélgessünk egymással a vállalkozásainkról. Kivétel nélkül mind remek hangulatú volt és olyan boldog vagyok, hogy szívesen jöttök és mozdultok ki a hómofiszból! Ezeket az ingyenes eseményeket 2023-ban is folytatni fogjuk. Iratkozz fel a hirlevéllistára, ha szeretnél róla értesülni: bitly.com/judithirlevele
Visszatekintve 2022, a gazdaságilag nehezített pálya és minden viszontagság ellenére is, elképesztően jó év volt nekem, nekünk! Brutálisan sokat fejlődtem, elengedtem, amit el kellett, s megtartottam azokat a dolgokat, ügyfeleket, projekteket, amikben örömömet lelem.
Az ügyfeleim továbbra is csodálatosak! Minden túlzás nélkül. Sikerült teljesíteni 2022-ben egy olyan célt is, ami időközben fogalmazódott meg: az a fontos nekem, hogy egy vállalkozóval együtt dolgozhassak és ne neki. Értitek ugye? 🙂 Mára már csak ilyen ügyfeleim vannak, akikkel lehet és élmény EGYÜTT dolgozni.
Tolvaj Norbinál vendégeskedtem a Komolyan? című podcastban, amiben szerinte érdekes emberekkel beszélget 🤗. Megkérdezte tőlem, hogy tulajdonképpen mi is a célom ebben a nagy világmegváltásban, önmegvalósításban. Az, hogy jól érezzem magam! Végső soron, mindent összevetve. Hallgasd meg a podcastot, ha érdekel egy mélyebb beszélgetés velem 🙂
2022 nem lett volna olyan kiemelkedően nagyszerű, ha mindezek mellett azt kellene írnom, hogy a magánéletem látta kárát az üzleti sikereimnek. Kimondhatatlanul hálás vagyok és repkednek a pillangók a lelkemben, amiatt, amik megtörténhettek velünk, velem. Na jó, igazából a pillangók főleg az András miatt repkednek 😊 Tételesen leírtam magamnak, hogy hónapról hónapra miket éltünk át. Voltak, vannak nehézségek is, amiket ugyanúgy meg kell élni, de igyekszem a jóra koncentrálni, és szerencsére van belőle bőven. Mint például, hogy bejártuk a vőlegényemmel (! ❤️) Kubát két hét alatt, ami csodálatos volt! Elég és minőségi időt tölthettem a szabadban, a kertben, és a barátaimmal is.
Hogyan tovább?
A fentiekhez kapcsolódik 2023 egyik nagy üzleti célkitűzése is: Anna teljes integrálása az első negyedévben. Ezen dolgozunk most, és adom át a feladatokat, és alakítjuk ki a közös együttműködést. Ezzel párhuzamosan nekem pedig több időm lesz a vállalkozás fejlesztésével foglalkozni az első félévben. Februártól szeretnék kitűzni legalább egy munkanapot, amikor csak a saját projektekkel foglalkozom.
Márciusra tervezek egy webinárt azok számára, akik szeretnének virtuális asszisztensek lenni, szabadon szeretnének dolgozni. A komolyan érdeklődők pedig március második felétől bele is vághatnak a tanulásba az online kurzusom segítségével, az első alapozó kurzussal!
És úgy általánosságban szeretném, ha a virtuális asszintenciáról többet, több helyen tudnék beszélni 🙂 Megjelenni további podcastokban, közösségekbe járni, hírét vinni ennek a szakmának és népszerűsíteni.
Biztos vagyok benne, hogy 2023 is tartogat majd nehézségeket is. Amiket látunk előre, azokra igyekszünk felkészülni. Ebben az évben a stabilitás a cél az év egészét tekintve és nem feltétlen a további növekedés. Szeretném kiaknázni a mostani lehetőségeinket és élni azokkal, fókuszáltnak lenni a fenti célok elérésében.
Legyen az év szava a “fókuszáltság”? Legyen.
Kívánom, hogy ti is olyan izgatottsággal és spiritusszal vágjatok bele a 2023-as évbe, mint ahogyan én teszem! Kíváncsi vagyok mit tartogat nekünk ez az év. Legyenek sikereitek, és kitartásotok ahhoz, amit el szeretnétek érni. Boldogan és kiegyensúlyozottan. Hajrá!
Ha szeretnél értesülni az írásokról, iratkozz fel itt a hírlevelemre.
Csatlakozz hozzánk a Brunch Office Club közösséghez, és írd meg egy posztban mit gondolsz!
Ha tetszett, olvasd el egy korábbi írásomat is.